A Hajdúsámsoni Református Egyházközség története egészen a 16. század közepéig
nyúlik vissza, amikor is egy 1549-ből származó forrás megemlíti, hogy a falunak protestáns
lelkésze van. Sámson reformációja már csak a földrajzi közelség okán is szorosan
összefonódott Debrecenével és ahhoz hasonlóan a községben olyan látványosan teret nyert az
„új” vallás, hogy az elkövetkező közel 300 évben a katolikus vallás teljesen kiszorult a
településről. A kor szokásainak megfelelően az iskolák egyházi fenntartásban voltak, így a
mindenkori lelkész tanítói feladatot is ellátott, ami nagyon fontos volt, hiszen az iskolára úgy
tekintettek akkoriban, mint az egyház „veteményes kertjére”, vagyis az iskola komoly
szerepet játszott a gyülekezetbe integrálódásban. Sajnos a lelki fellendülést többször
hátráltatta az a tény, hogy a 16. és 17. században a törökök többször feldúlták a környéket, így
az is előfordult, hogy rövidebb-hosszabb időszakokra teljesen elnéptelenedett a falu és ezáltal
a gyülekezet.

A 18. században, már nem beszélhetünk török nyomásról, ám a Habsburg Birodalom
részeként nem volt éppen támogatott a református vallás, mégis a környék és maguk a
sámsoniak is kitartottak a kálvinista tanok mellett. Ekkortájt az egyházközség saját szántókkal
és kaszálókkal rendelkezett, melyek részben a lelkész fizetését is biztosították. Érdekesség,
hogy ekkoriban még meghatározó volt, hogy természetbeli juttatásokkal (pl. búza, vaj, méz,
tüzelő) tartsák fenn a hívek az egyházközösséget. 1764-től választottak a presbitérium tagjai
közül egy gondnokot, akinek a feladata az egyházközség anyagi ügyeinek az intézése, a
templom, a lelkészlak, iskolaépület és általában minden ingó és ingatlan vagyon felügyelete
és állagának megóvásáról való gondoskodás. Ehhez járul még hozzá az erkölcsök oltalmazása
is. A században már külön rektortanítója is volt a sámsoni iskolának, amely a kor szokásainak
megfelelően a Debreceni Református Kollégium egyik parikulája volt. A korábbi időszak
háborúiban többször lerombolt és újjáépült templom 1793-ra toronnyal egészült ki, amely
azonban 1798-ban a templom tetejével együtt leégett.
A 18. század végén, 19. század elején a presbitérium és a község vezetése hosszabb
ideig egybefonódott, gyakran még a presbiteri üléseket is a községházán tartották. Az
egyházközség irányításában a gazdagabb birtokosoknak volt a legnagyobb szavuk, gyakran
még akkor is, ha nem voltak választott tisztviselők. Igaz viszont, hogy az ő adományaik
segítették is a gyülekezet épülését. A 19. század elején már két iskolája volt a helyi
reformátusoknak: külön a fiúknak és külön a lányoknak – mindkettő önálló épületben. 1864-
ben az egyház Martinkán külterületi iskolát nyitott, ez azzal állt összefüggésbe, hogy ebben az
évben leányegyházat szerveztek Martinkán. Ekkoriban Tóth Bálint volt a lelkipásztor, aki

kerek 50 évig (1841-1891) állt a gyülekezet élén. Az ő idejében épült új cseréppel fedett
parókia és ő volt az, aki jelentős gyülekezettörténeti munkát adott ki 1880-ban "Adatok a
sámsoni református egyház történetéhez" címen. A század második felében a község
lélekszáma erőteljes növekedést mutatott. Ekkoriban már nem volt „egyeduralkodó” a
református vallás, de a görög-, római- katolikusok valamint az izraeliták mellett 80% felett
volt a kálvinisták aránya. Ez a két dolog magával hozta azt, hogy új, nagyobb templomra volt
szüksége a gyülekezetnek. Az anyagiak csak részben álltak rendelkezésre, ezért szükség volt
kölcsönre, valamint a gyülekezeti tagokra kivetett 18%-os különadóra. Emellett Debrecen
városa 50 ezer téglával járult hozza az építkezéshez, amely 1897-ben kezdődött a következő
évben adták át és szentelték fel a 21. századi Hajdúsámson arcképét is meghatározó
református templomot.
„A kelet-nyugati tengelyű templom nyugati homlokzata előtti torony háromszintes és
órapárkányos. Nyugati főbejárata fölött timpanon van. A torony alsó szintje vakolatkváderes.
A két felső szinten fejezetes pilaszterek futnak fel. A templom főhomlokzatán és a kereszthajó
nyugati oldalán a főbejárathoz hasonlóan félköríves záródású ajtók vannak. A templom déli
oldalhomlokzatán, a lizénák tükrében vannak a hatalmas ablakok. A belső térben sík vakolt
mennyezet, három karzat és 800 ülőhely van. A kereszthajó déli szárnya csupán szószéki
feljárónak és a szimmetria kedvéért épült, belülről semmi nem látszik. Az orgona is 1897-ben
készült – Kerékgyártó Imre munkája – és a szószékkel szembeni északi kereszthajóban a
karzaton helyezték el. (Várady József: Tiszántúl református templomai. I. Debrecen 1991.
191. p.)
A dualizmus kori „virágzás” hamar véget és az első világháborús vereség után nagyon
nehéz helyzetben (összeomló gazdaság, forradalom, Tanácsköztársaság, román megszállás)
találta magát a település és a Református Egyházközség. Ekkor az élet szülte kényszer miatt
anyagi valamint egyházpolitikai kérdések kerültek középpontba és okoztak feszültséget a
gyülekezeten belül. A nehéz helyzet ellenére az egyház tovább folytatta a köznevelési
tevékenységeit, sőt a korszakban már óvodát is működtetett, Liget-tanyán és Sámsonkertben
pedig új külterületi iskola nyílt. Az 1929-ben kitörő nagy gazdasági világválság itt is éreztette
a hatását, amit jó szemléltet, hogy 1931-től kezdve öt évig az állam átvette a tanyasi iskolákat,
mivel azokat az egyházközség nem tudta fenntartani.
A második világháborút és az azt követő szovjet megszállást is nagy teherként élte
meg a faluval együtt a gyülekezet is. Visszaemlékezések szerint 2 német katona 1944. október
17-én a templom tornyából próbálta meg géppuskatűzzel feltartoztatni a szovjet katonákat. A

harcok komoly károkat okoztak a templomban, amelyeket csak később javítottak ki. A
háborús harcok elülte nem hozott megnyugvást az egyházközségnek, sőt talán ekkor
kezdődött történetének legsötétebb időszaka. A negyvenes évek végére a kommunisták, akik
az összes egyházban a „megsemmisítendő ellenséget” látták fokozatosan átvették a hatalmat
az országban. A 1948-ban államosították a falu összes egyházi iskoláját, valamint ekkora már
az összes földet is elvették az egyházközségtől, amely korábban a birtokában volt. De nem
csak fizikailag hozták nehéz helyzetbe a gyülekezetet, hanem a lelki téren is állandó
támadások kereszttüzében álltak a falu – és az ország összes – hívő lakosai. Az
istentiszteleteken kívül tiltottak minden egyéb összejövetelt, a gyülekezet tagjait folyamatos
zaklatásoknak voltak kitéve, azokat a fiatalokat, akik lekonfirmáltak hátrányosan
megkülönböztették az iskolában. Ezzel az volt az államhatalom célja, hogy belátható időn
belül – mintegy 20 év alatt – felszámolják a vallásosságot és annak hordozóit, az egyházakat.
A súlyos terhek alatt nem tört meg a gyülekezet, sőt még a legvadabb, Rákosi korszakban is –
a visszaemlékezések szerint – tele volt a templom.
A rendszerváltozás után „felszabadult” az egyház a pártállam nyomása alól, azonban
mégsem tudta ott folytatni a tevékenységét, ahol az fél évszázada abbamaradt. Földjei és
iskolái sem kerültek vissza. Utóbbi területen viszont elindulhatott a hitoktatás. A magukat
reformátusnak vallók aránya, a többi nagy egyházhoz hasonlóan folyamatosan csökkent a
rendszerváltozás utáni években, évtizedekben. Ez egyrészt a kommunista időszak hozadéka
valamint a mai individualista korszellemmel következménye. A gyülekezet választói
névjegyzékében jelenleg (2019) 459 személy szerepel.
2005-ben kezdte meg szolgálatát Lovász Krisztián, aki 2020 tavaszáig volt
egyházközségünk lelkipásztora. A 21. században fontos cél a gyülekezetépítés, több
rétegalkalom van: bibliaóra, házi istentisztelet, pünkösdi családi nap, gyülekezeti kirándulás,
evangelizáció. Nagy hangsúlyt kap a gyermekmunka. 2 ifjúsági köre (Ifi, FBK – Fiatalok
Biblia Köre) van a gyülekezetnek és immár évtizedes múltra tekint vissza a nyári gyerektábor,
melyet a gyülekezet önkéntesei szerveznek meg és bonyolítanak le évről évre. Az idősek felé
is nyitott a gyülekezet és 2010-ben megkezdte működését a Hajdúsámsoni Református
Szociális Szolgáltató, mely főként az időskorú embereknek nyújt házi segítségnyújtást,
valamint lehetőség van az intézményben, hogy közösségi életet is éljenek a nyugdíjasok. A
lelki téren való megerősödés után a fizikai épülés is megindult. 2015-ben parókiaszentelésre
került sor, 2017-ben megújult a templomtorony. Ez utóbbi felújítás kapcsán a gyülekezet hű
volt a „régi hagyományokhoz” és nagyrészt önerőből, adakozásokból fedezte a renováció költségeit.

2019-ben egy templom szomszédságában lévő ingatlannal bővült az egyházközség.
2020-ban pedig a templomhajó tetőszerkezete újult meg.
Isten iránti hálaadással tekinthetünk vissza a Hajdúsámsoni Református Egyházközség
magasságokkal és mélységekkel teletűzdelt 471 éves történetére, remélve azt, hogy a jövőben
is az Ő kegyelme fogja megtartani a gyülekezetet.

Felhasznált forrás:
Gazdag István: Hajdúsámson története és néprajza. Hajdúsámson, 2000.

Font Resize
kontraszt beállítása